Köszöntöm a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet honlapján!
Az orvostanhallgatók fizikaoktatását 1921-1950 között a debreceni Tudományegyetem Orvostudományi Karán létesült Orvosi Fizikai Intézet látta el. Az Orvosi Fizikai Intézet átszervezése Biofizikai Intézetté 1969-ben történt. A profilváltáshoz anyagi és erkölcsi támogatást kapott az intézet, amelynek vezetését Damjanovich Sándor mb. tanszékvezető, majd 1972-től, mint intézetigazgató látta el. Megkezdte az új oktatási és kutatási profil kialakítását.
Gáspár Rezső 2001-ben vette át az intézet irányítását Damjanovich Sándor iskolateremtő professzor nyugdíjba vonulását követően. 2009 és 2017 között Szöllősi János vezette az intézetet, majd 2017-ben Panyi György kapott kinevezést az intézet vezetésére.
Gáspár professzor intézetvezetőként 2001-ben szervezte meg a jelenleg is működő kutatócsoportokat. Az intézet tudományos profilja méretéből adódóan szerteágazó.
2017 decemberében a kutatócsoportok száma kilencre bővült. Az intézet korábban is kiemelkedő kutatási és oktatási hátterét 2005-ben, az Élettudományi Központba való költözéssel modern, a mai kor legmagasabb követelményeinek is megfelelő bázisra cserélte. Részben hazai, részben uniós pályázatokon elnyert anyagi eszközök tették lehetővé az eddig is élvonalbeli műszerpark fejlesztését. Intézetünkben kiterjedt a belföldi és a külföldi kutatási együttműködések hálózata.
Mind angol, mind magyar nyelven jelentős oktatási tevékenységet folytat az intézet. A graduális képzés mellett intenzív tudományos diákköri munka is folyik az intézetben.
Honlapunk segítséget nyújt ahhoz, hogy megismerjék Intézetünk tevékenységét, oktató- és kutatómunkáját, ezen kívül olvashatnak rendezvényeinkről és a legfrissebb eseményekről.
Az intézet valamennyi munkatársa nevében tisztelettel köszönöm, hogy ellátogatott honlapunkra. A DE ÁOK Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet munkatársai készséggel állnak rendelkezésére, amennyiben szakmai, az oktatást, vagy a kutatást érintő kérdése van.
Dr. Panyi György
intézetvezető, egyetemi tanár
Frissítés dátuma: 2018.09.06.
Tisztelt Felhasználó!
A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ